RÓLAM

GUT GABI

Gut Gabi

KI VAGYOK ÉN?

45 éves hétköznapi édesanya vagyok. Egy olyan nő, aki szereti jól érezni magát, mosolyogni és egészségesen élni, tanulni és tanítani. Gyermekkorom óta a mozgás az életem szerves része. Főiskolás éveim alatt kezdtem el csoportos aerobik órákat tartani – a mozgás adta szabadság, a mozgás öröme minden élethelyzetben, bármilyen körülmények között lendületet és mérhetetlen erőt adott, kitartásra és önfegyelemre nevelt. Dolgoztam tanítóként, csoportvezetőként, edzőként, trénerként és coachként; voltam alkalmazott és felső vezető is. Az én életemben is voltak nehéz időszakok és felhőtlen, boldog, sikeres periódusok is, mint sok más ember életében. Ami mindig állandó volt akár jó, akár nehéz időszakot éltem meg, az a sport, a mozgás! Mára kemény, kitartó munkával jutottam el oda, hogy azzal foglalkozok, ami az egyik legnagyobb örömet jelenti számomra: motivációs előadásokat, csoportos edzéseket, online tornát tartok, sportrendezvényeket szervezek. Azon dolgozok, hogy tapasztalataimat és megszerzett tudásomat, lelkesedésemet és pozitív életszemléletemet másoknak átadhassam megkönnyítve ezzel az emberek életét. Célom, hogy az embereket motivációs előadásaimmal az életminőség javítására, az edzésekkel a rendszeres sportolásra, a mozgás örömére ösztönözzem.

MI A KÜLDETÉSEM?

Motivációs trénerként, egészségfejlesztőként, sportoktatóként fontosnak tartom, hogy segítsek azoknak, akik úgy érzik, hogy itt az idő a testi-lelki változásra, a személyiségük fejlesztésére, mert szeretnének egészségtudatos, minőségi életet élni. Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatásunk van arra, ami most jön!

Lehetsz 30 , 40 vagy 50 éves, lehetsz férfi vagy nő, tanulhatsz egyetemen, dolgozhatsz 3 műszakban vagy épp napi 4 órában, nevelhetsz 4 gyereket, vezetheted a háztartást, oldhatod meg a hol gyakrabban, hol ritkábban felmerülő problémákat, lehetsz szerény életet élő vagy jólétben dúskáló……..nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy tudatos és minőségi életet tudsz teremteni és élni, ha figyelsz magadra, ha a mozgás rendszeres része az életednek, ha fejleszted magad, pozitív gondolatokkal tankolod a lelked és az agyad nap, mint nap! Én így élek, ezért érzem hitelesnek magam abban, hogy segítsek Neked is! Mert az “Énidő” Neked is jár!

FITT FORMA KÖZÖSSÉG!

Az elmúlt években egyre több településen, hetente egyre több alkalommal, egyre többen éljük meg együtt a mozgás örömét. Ma már többszáz fős a Fitt Forma közösségünk. Mérhetetlen boldogság számomra, hogy ennyien csatlakoztatok, hogy ennyien érzitek, értitek és átélitek azokat a mérhetetlen energiákat, szeretetet, amit egy közösséghez való tartozás, a mozgás öröme, az egymásra való odafigyelés ad! Megéltünk együtt számtalan rendezvényt, részesei voltunk Aerobikmaratonoknak, Fergeteges élő mixes 90 perces alakformáló tornáknak, Fantasztikus Évzáró Gálának, Tökös-Karneváli-Valentin napi tornáknak….táboroztunk, könnyeztünk, nevettünk, bizseregtünk….és az idén megalapítottuk a Gut Gabi Sportegyesületet is, még tovább erősítve közösségünk erejét, az összetartozás érzését! Sok-sok fantasztikus élmény, rendezvény, közös „Énidő”, és libabőr vár még ránk, amit Együtt fogunk megélni….szóval „Húzd ki magad, legyen szép a tartásod, és Igen: Legyél Magadra ma is nagyon BÜSZKE!”

SPORTRUHÁZAT

TÁMOGATÓNK

Bármi is az álmod, tegyél érte és váltsd valóra!

AEROBIKMARATON

AEROBIKMARATON

KÖVESS MINKET A VIMEON!
KÖVESS MINKET A VIMEON